SZENT FAUSZTINA NŐVÉR


Az Isteni Irgalom misztériumának "hirdetését és megvalósítását", valamint a szüntelen imádságot irgalomért az egész világ számára - melyekkel Szentatyánk, II. János Pál pápa megbízta az egész Egyházat - szolgálja Szent Fausztina nővér élete és küldetése.

1905-ben született a Łódż melletti Głogowiec faluban Stanisław Kowalski és felesége, Marianna tízgyermekes családjának harmadik gyermekeként. Gyermekkorától kezdve az ima szeretete, a szorgalom, az engedelmesség és az emberi nyomor iránti érzékenység jellemezte. Iskolába alig három évig járt, tizenéves leányként elhagyta otthonát és gazdag családokhoz ment szolgálóleánynak.

Húsz éves volt, mikor belépett az Irgalmasság Anyja Nővéreinek Kongregációjába, amelyben - Mária Faustyna nővérként - 13 évet élt le szakács, kertész és portás munkakörben tevékenykedve. Élete - amely látszólag nagyon egyszerű, egyhangú és szürke - az Istennel való rendkívül bensőséges egységet takarta. Gyermekkorától fogva szeretett volna nagy szent lenni és következetesen törekedett is erre együttműködve Jézussal az elveszett lelkek megmentésében. Egész életét felajánlotta áldozatként a bűnösökéit. Szerzetesi életének éveit ezért a sok szenvedés és a rendkívül mélységes misztikum jellemezte.

Ehhez az egyszerű de Istenben határtalanul bízó szerzetesnőhöz intézte Jézus e megdöbbentő szavakat: "Ószövetségi népemhez prófétákat küldtem villámokkal és mennydörgésekkel. Ma téged küldelek az egész emberiséghez Irgalmassűgom üzenetével. Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, hanem meg akarom gyógyítani, és irgalmas szívemre szorítani" (1588)”*.
Fausztina nővér küldetésének lényege abban áll, hogy:

- újra felidézze a Szentírásban kinyilatkoztatott igazságot Isten irgalmas szeretetéről minden ember, még a legnagyobb bűnös iránt is;

- megismertesse az Isteni Irgalmasság kultuszának új formáit;

- kezdeményezzen egy világméretű mozgalmat az Isteni Irgalmasság tisztelőiből és apostolaiból, amely a vallásos élet megújulására vezet e kultusz szellemében, vagyis az evangéliumi gyermeki bizalom Istenben, és a felebarát iránti tevékeny szeretet szellemében. Fausztina nővér - akit teljesen felemésztett a tuberkulózis és kimerítettek a szenvedések, melyeket áldozatként vállalt a bűnösökért - a szentség hírében halt meg Krakkóban 1938. október 5-én, alig harminchárom évesen.

1993. április 18-án, Húsvét 2. vasárnapján, a római Szent Péter téren II. János Pál pápa a boldogok sorába emelte. Másnap, az általános audiencián ezt mondta: "Isten megszólított bennünket boldog Faustyna Kowalska nővér lelki gazdagságán keresztül. Ő adta át a világnak az Isteni Irgalmásság nagy üzenetét és arra biztat minket, hogy teljesen hagyatkozzunk rá a Teremtőre. Isten különös kegyelmet adott neki, hogy megtapasztalja az ő irgalmát misztikus élmények és a kontemplatív ima rendkívüli adományán keresztül.

Boldog Fausztina nővér, köszönöm neked, hogy újra felidézted a világnak az Isteni Irgalmasság nagy titkát. Ezt a "megrázó misztériumot", az Atya kimondhatatlan titkát, amelyre oly nagy szüksége van ma az embernek és az egész világnak.
"

2000. április 30-án, ugyancsak Húsvét 2. vasárnapján II. János Pál pápa szentté avatta Boldog Fausztina nővért. A Szentatya ennek a vasárnapnak evangéliumához fűzte homiliáját. Többek között ezeket mondotta: "Jézus megmutatta övéinek kezét és oldalát, vagyis a szenvedés sebeit, mindenekelőtt azonban SZÍVÉNEK SEBHELYÉT, AZT A FORRÁST, AHONNAN AZ IRGALOM NAGY FORRÁSA FAKAD ÉS AZ EMBERISÉGRE ÁRAD. EBBŐL A SZÍVBŐL FAUSZTINA NŐVÉR KÉT FÉNYSUGARAT LÁT, AMELYEK MEGVILÁGÍTJÁK AZ EGÉSZ VILÁGOT.

A vér felidézi a keresztáldozatot és az Eukarisztia ajándékát, a víz a keresztségre és a Szentlélek adományaira emlékeztet. Nem új üzenet ez, de annak lehet tartani, mert abban segít bennünket, hogy mélyebben átéljük Húsvét Evangéliumát és hogy korunk emberiségének, mint fénysugarat ajánljuk.

AZ ISTENI IRGALOM FÉNYE, MELYET AZ ÚR FAUSZTINA NŐVÉREN KERESZTÜL AKAR ISMÉT ÁTADNI A VILÁGNAK, MEGVILÁGÍTJA A HARMADIK ÉVEZRED ÚTJÁT."

A pápa a továbbiakban úgy rendelkezett, hogy Húsvét 2. vasárnapja az egész Egyházban az ISTENI IRGALMAS-SÁG VASÁRNAPJA nevet viselje.**


* - Az idézetek után zárójelben megadott számok azt a helyet jelzik, ahol az idézet
    Fausztina nővér Napójbán található.

** - A szerkesztő kiegészítése.